Szia, Szeretettel köszöntelek!

Előre bocsátom, ez nem egy 5 perces téma, ne haragudj!

 Meg fogod látni miért és könnyen el  is fogod tudni dönteni, hogy szeretnél – e csatlakozni hozzánk.

harmonianoikordebrecen

A célom e Harmónia Női  kör alapításával az,

 

hogy létrehozzak egy olyan,  elsősorban SZEMÉLYES KAPCSOLÓDÁSÚ –  csoportot, HÖLGYEK ( NŐK ), ÉDESANYÁK,  fiatalos NAGYMAMÁK számára,  melyben mindannyian a MEGOLDÁSOKAT KERESSÜK a kifogások helyett, még ebben a mai bizonytalan világban is. Tudjuk, hogy a változás az egyetlen mód a túlélésre, ugyanakkor amikor ráállunk erre az útra, az eredmény jóval túlmutat ezen és képes felülmúlni minden eddigi vágyunknak. Minden lehetséges és ehhez, ennek a VÁLTOZÁSNAK  BELŐLÜNK KELL KIINDULNIA. Mi vagyunk a család összetartó kapcsai.

Ahhoz, hogy nap – nap után minden Rendben menjen a családjainkban és körülöttünk, végre fel-, és el kell ismernünk, hogy ÖNMAGUNKAT ÉRDEMES felépíteni, RENDbe hozni, EGÉSZségben tartani.

                                     Hisz mit tud adni egy megfáradt, kiégett, megfásult, lelkében viharokkal dúló nő, anyuka, nagymama a szeretteinek?!

 

Tudom és hiszem, hogy mindannyian nagyszerű, és ÉRTÉKES EMBEREK vagyunk!


Te is, aki most e sorokat olvasod.

Tudom, hogy benned is ott lapul valami, amivel az emberek, a világ szolgálatára lehetsz. Lehet, hogy mindez már a mindennapjaid része. Ha így van, szuper, várunk a csapatba! Ha nem, –  ha még csak most keresed, mit tehetnél családod , a környezeted és talán a többi emberért és a Föld bolygóért is,  – az is RENDben van, akkor  szintén várunk közénk.
					

 

Az úton bárki képes végig menni,

ha hajlandó rá…

Miért vagyok benne egészen biztos, hogy tudok számodra olyan információt, tudást, gyakorlati módszereket átadni, melyek Neked is hasznosak lehetnek?

Mert az utóbbi évek nehéz időszakai  bebizonyították számomra és egyéni vendégeim számára  is a módszereim fontosságát, létjogosultságát és életképességét.

Nincsen nagyobb öröm számomra annál, mint amikor azt látom, hogy a barátaim, –  hiszen többségük mindazok lesznek, –  mire elmennek tőlem, OTT A CSILLOGÁS A SZEMÜKBEN, vidámak, felfrissültek, reményteliek, életerősek és magabiztosak. Igen, jól értetted, még ebben a bizonytalan világban is magabiztosak, felkészültek.

harmonianoikorutak
HARMONIANOIKOR

 

Mert aki önmagát választja…

az  a legtöbb, amit az ember tehet Földi életében önmaga és mások boldogulására.

ÉS FANTASZTIKUS MEGTAPASZTALNI,

hogy amikor az ember önmagát választja, az Égiek is a segítségére sietnek. Ha még nem ismersz, máshogyan nem tudod meg, hogy bizalmat szavazz – e nekem és a csapatnak, csak ha tovább olvasol.

RÁ KELLETT JÖNNÖM

amit persze már Te is tudsz, hogy AZ ÉLETÜNK MÁR SOHASEM LESZ OLYAN, MINT AZELŐTT. Ez részben fájdalmas, ha a szép emlékeinkre, megéléseinkre gondolunk. Ám örömteli és reménykeltő, ha a nehéz megéléseinket MEGTANULJUK ÁTALAKÍTANI ÉLETERŐNKKÉ.

EZT NEM TANÍTJÁK

az iskolákban, sajnos. Én ebbe a csoportba Szívem – Lelkem Szeretetét megosztva Veletek azt tűztem ki célul, hogy megtanítom Nektek mindazt, ami eddig engem TÚL SEGÍTETT MINDEN AKADÁLYON  és óriási álmok megvalósítását tette már eddig is lehetővé és fogja ezután is

 

És gondolj, csak bele:

Nagyon nem mindegy, hogy mit tanítasz a gyermekeidnek, az unokáidnak az életről, az egészségről, a kapcsolatokról, a bőségről. És főként nem, hogy milyen példával jársz elől.

Mi még gyakran takaróztunk azzal, hogy otthon nem ezt, vagy azt láttam. Rendben van. Te választottad a szüleidet, bár erről lehet, hogy még nem is tudsz. Most azonban már nem dughatod a fejed a homokba. Nem tehetsz úgy, mintha nem tudnál róla.

harmonianoikoranya
hearts-ge1dd13005_640

 

A TE ÉLETEDÉRT TE VAGY A FELELŐS!

Ezt mostanában talán Te is sokszor hallottad. És van benne igazság. Gondolj csak bele: Ki az, aki folyamatosan ott van veled mindennapjaid minden egyes percében, egész életed végéig?!

TE MAGAD vagy az.

És csakis a tiedért. Mindannyian a nagy EGÉSZ része vagyunk. Mindannyian hatunk egymásra.

MI LENNE, HA…

  • másokat ( és gyakran önmagunkat is ) nem sárba tipornánk, hanem FELEMELNÉNK? Lehet, hogy egy nap, egy szebb világra ébrednénk?

MI LENNE, HA…

  • TENNÉNK EGY PRÓBÁT?

És, ha mégsem jönne össze, legalább addig is

ÉREZZÜK JÓL  MAGUNKAT

 a bőrünkben, egészségben és bőségben élve.

Nos, velem tartasz?

hearts-ge1dd13005_640

Miről szól a Női kör és mit lehet itt csinálni?

 Röviden: Alkalmanként összejövünk személyesen, jól érezzük magunkat, beszélgetünk, közös élményekben veszünk részt. Minden olyan dologról szó van/lesz a női körben, ami téged, mint Nőt, feleséget, édesanyát, nagymamát érint, érdekel a TUDATOSSÁG és a SZERETET jegyében. 

Például:

  • női egészség
    női szerepeink
  • női férfi működés
  • női életszakaszok
  • a szakrális Nő
  • nőiesség,
  • intimitás a párkapcsolatban

Tudatosság-,  és önismeretfejlesztés az alábbi témákban:

  • egészség megtartása ( Öngyógyító módszerek)
  • egészség helyreállítása: (a betegségek, tünetek kialakulásának folyamata, betekintés a lelki okok hátterébe, a gyógyulást akadályozó, a betegséget fenntartó  folyamatokba)
  • felismerni a Test jelzéseit, mielőtt azok betegségtüneteket okoznának
  • a hosszú távon is jól működő párkapcsolat rejtelmei
  • ÖN (önmegismerés, önszeretet, önelfogadás, önbírálat…)
  • Én (Énkép, Én ideál, Önkép)
  • Ki vagyok én és egyáltalán mit keresek ebben a világban
  • barátságban az EGO -val
  • tudatosság az étkezésben, ételkészítésben
  • A tudatos mozgás nem sok mozgást jelent feltétlenül
  • Környezettudatosság (szennyezés, újrahasznosítás, ökogazdálkodás)
  • Napi rutin kialakítása
  • Szokás átalakító módszerek
  • Időmenedzsment
  • Hála, Áldás, Szeretet
  • Elengedés, megengedés
  • Minden ami bőség
  • Természetes szépség-,és divat praktikák
                            
                                És a témakörök folyamatosan bővülnek.

Valamint részed lehet fantasztikus élményprogramjainkban,pl:

  • önismereti és természetfeltáró sétáink,
  • túráink, kirándulások,
  • elvonulások,
  • aroma- és ásványprogramok,
  • természetközeli meditációs élmények,
  • önismereti játék programok
  • és lesznek programok, melyekben együtt élvezzük majd az alkotás örömeit…

Minden alkalom számos felismeréseket, megértéseket  is hozhat a számodra is, ha megtanulsz éber lenni rá és választod. És sok – sok módszert, eszközt, praktikát hozok én és a csapatom, amelyből kiválaszthatod majd, a Neked tetszőt, melyet könnyedén beilleszthetsz a mindennapjaidba.

harmonianoikorcel

                                                   

                                             Ez a kör azoknak szól, akik HOZTAK EGY DÖNTÉST, vagy kacérkodnak vele,

                                                                  hogy MÁSHOGYAN SZERETNÉK ÉLNI AZ ÉLETÜKET.

                         Az nem baj, ha még nem tudod, mit és hogyan csinálj és az sem, ha már járod az utadat, amiben lehet, hogy épp elakadtál valamiben és  akkor is szívesen várunk,

                                                                           ha úgy érzed, hogy csinálnád, esetleg tudod is mit kellene tenned, csak rád férne egy kis biztatás, inspirálás.

 

 

Azt tervezem, hogy…

  • Szerdánként ( persze, ez a csoport igényeihez mérten változhat) együtt beszélgetünk egy előre megbeszélt témáról, vagy azokról, melyek épp akkor érdekelnek, érintenek benneteket. Ez amolyan beszélgetős, kikapcsolódós, teázós, parti melyet szeretnék természet közeli helyszínen, akár nálam is megtartani. (Ez nálam létszámfüggő, de lehet más helyszínen is.)
  • Youtube csatornámon megosztom veletek a mindennapi élethelyzetekkel kapcsolatos nézeteimet, tapasztalataimat és eddigi vendégsikereimet, vagy épp könyv élményeimet. Azokban a témákban, melyek érdekelhetnek, érinthetnek benneteket is. És ide kerülnek majd fel az új ismeretanyagaim, képzéseim is.
  • A csoport folytonos mozgásban, átalakulásban lesz várhatóan, mindez persze, jó értelemben véve. A csapat bővülésével további nagyszerű csapattagokat ismerhetsz majd meg és belőlük, belőled, belőlünk kerülnek majd ki az egyes témavezetők is. Hiszen mindenki jó valamiben. Ebben a csapatban nem szégyen, sőt kötelező tanulni a másiktól. És, ha most még nem tudod, hogy mi a Te erősséged, akkor azt is segítünk megtalálni. Ebben a csapatban nincsen helye a kritikának, bírálatnak, irigységnek. A CÉL, hogy erősítsük, dicsérjük, biztassuk, mastermind csoportként támogassuk, felemeljük egymást.
  • Tervezünk közös kirándulós és egyéb alkotói élményprogramokat is.
  • A HARMÓNIA TANODÁmban vannak témáim, melyek megszületését saját és vendégeim problémái, élethelyzetei, tapasztalásai ihlettek. Azt vettem észre, hogy gyakran túl sok az elmélet, az információ és kevés a gyakorlati megvalósításhoz kapcsolódó ötlet, módszer az ehhez hasonló témákban. A másik dolog, hogy a vendégeim is gyakran jönnek azzal, hogy ismernek ugyan módszereket –  ez is tetszik, az is szimpatikus, – de hogyan illeszthetném be az életembe, az vajon nekem jó lenne – e, stb. – kérdésekkel. Épp ezért a képzéseim több változatban is elérhetőek lesznek annak megfelelően, hogy ki mennyi személyes segítséget szeretne igénybe venni tőlem.
  • Természetesen van egy zárt csoport is, ahol  könnyen, gyorsan tudunk egymással kommunikálni.
  • Aktuális programokról, eseményekről hírt adok a Youtube csatornámon, a Harmóniasziget élményközpont facebook oldalán és a facebook események között is megtalálod majd.Arra kérlek, ha olyan eseményt látsz, amelyről azt gondolod, hogy másnak is hasznos lehet, hozzájárulás lehet az életéhez, küldd át neki is.

Minden anyagomat mindig a Te, a Ti igényeitekre szabva készítem majd. Ezért minden előre tervezett téma előtt lehetőséged lesz  a személyes kérdéseidet elküldeni hozzám – és hálásan meg is köszönöm, ha megtisztelsz velük – és én név nélkül válaszolni fogok rá a téma kifejtésében. Így anélkül, hogy  másnak tudnia kellene a problémádról, választ és segítséget kaphatsz hozzá.

Imádok egyébként csoportban dolgozni a vendégeimmel, mert a csoport tagjai sohasem a véletlen folytán kerülnek egymás mellé. Látszólag talán igen. Mégis, mindenki a maga kis sztorijának összefüggéseivel, – melynek alap sztorija akár  rejtve is  marad mások előtt, – hozzájárul a saját problémáink új nézőpontra helyezésében és a lehetséges megoldások feltárásában.

Íme az, amivel Én járulok hozzá a közösség életéhez …

Alkalmanként helyszínt biztosítok távol a városközpont zajától, természet közelben, családias hangulatú  közös találkozásokhoz. Emellett: Amit én ehhez hozzá tudok adni, amik az én szenvedélyeim is egyben:
– coach és tanácsadó is vagyok egyben. Épp ezért sokféle témában fejlesztheted Magadat nálam, egyénileg és csoportosan is, különleges módokon, pl.
  • „ Önismereti város – séta ” program azoknak, akik szeretik a különlegességet, vagy nehezen megy számukra a hagyományos meditálás,
  • „Léleküzenetek kártyákkal program ”, mely azoknak segít, akik nehezen tudnak szívbéli döntéseket hozni,kevésbé érzékelik, mit súg a belső hangjuk vagy épp elakadtak és jól jönne egy Égi „sugallat”, hogy mi legyen a következő lépés, amelyet érdemes megtenniük.
  • „ Térnyitogató játékprogram kockákkal ”,mely segíti a tisztánlátást és új lehetőségeket tár fel életünk bármely területére stb.
  • „ ( Pár) Kapcsolat – tükör ” önismereti program, egyéni vagy csoportos formában, melyben feltérképezzük a társas kapcsolataink gyenge pontjait. Ezek felismerése és tudatosulása elvezet az első lépésekhez a megoldás útján
  • „ Iránytű – konzultáció ” díjmentes, rövid formában vész esetekre.1 kérdés és 1 válasz

(közel 30 év egészségügyi háttérrel + további ez irányú képzésekkel rendelkezem). A HOLISZTIKUS szemléletmódot követem a munkámban. Vagyis, az egész embert és környezetét is Egy egységnek tekintem,(ahogyan a keleti gyógyászatban) mert minden, mindennel összefügg. Így bármelyik oldalról közelítünk is egy témához, az mindig hatással lesz más életterületek harmóniájára, egyensúlyba kerülésére is. A programokat úgy állítottam össze, hogy azok jótékonyan hassanak a Tested öngyógyító folyamataira, a Lelki blokkjaidat oldják, hogy megkönnyebbülhess és feltöltődhess.

  • „ Holisztikus Test – Lélek állapotfelmérő – elemző ” program, mely során képet kaphatsz a szervezetedben jelenleg zajló minden olyan folyamatról, amelyben egy adott szerved, szervrendszered, kibillent az egyensúlyi állapotából. Ezek a jelzések gyakran csupán a finom energiák szintjén láthatóak és ezt fordítják le a gépeim, hogy az számunkra is láthatóvá, értelmezhetővé váljanak. Ezzel, a meglehetősen korai felméréssel  lehetőség nyílik még időben helyreállítani egyéb terápia, szükség esetén szakorvosi beavatkozással a sejtek és szervrendszerek újbóli egészséges működését. Ahol nagyobb eltéréseket találunk az egyensúlyi állapotokhoz képest , ott virtuális metszetet kimentve mélyebb, részletesebb elemzést is végezhetünk.

Ez a program különösen azoknak ajánlott, akik szeretnék megerősíteni egészségi állapotukat, csak fogalmuk sincsen hol és hogyan kezdjenek neki, vagy azok is nagy hasznát  vehetik, akik túl vannak vizsgálatokon, láthatóan minden rendben van, ők mégsem érzik jól magukat, panaszosak

 

  • „ Lélek – melengető Test – szépítő ” masszázsprogram kifejezetten arcra, nyakra, dekoltázsra és fejre . A  keleti nők szépségének titkos fortélyaival, választhatóan 60 – 90 percben
  • „ Esőerdő varázsa ” , teljes test masszázsprogram . Különlegesen lágy és finom, köszönhetően az aromák és színek varázslatos hatásainak, melyet egyedi feszültségoldó mozdulatokkal végzek , választhatóan 60 – 90 percben
  • „ Egészség – tükör” önismereti program, egyéni vagy csoportos formában, melyben a betegségeink, a tüneteink mögé nézünk és feltárjuk mindazon okokat, melyek akadályozzák a gyógyulás folyamatát
  • „ Van út az egészség felé ” 6 alkalmas Testkód fejtő programcsomag, ha már megkopott az egészséged, panaszaid vannak, itt egyénileg mélyen megkeressük az okokat, melyek még mindig fenntartják a betegségedet
• Folyamatos tanulója és gyakorlója is vagyok egyben AZ ÖNGYÓGYÍTÁS ÉS EGÉSZSÉG FENNTARTÁS MÓDSZEREInek.

Ezeket is szívesen megosztom veled, ha kéred.( és itt nem elsősorban táplálék kiegészítők forgalmazására gondolok, bár azt gondolom, hogy az ember egyes életszakaszaiban azok felhasználásának is meg van a szerepe, hanem olyan módszerekre, melyekkel mindezek nélkül is  képesek vagyunk egészségesen tartani magunkat. Akkor is, ha épp egy lakatlan szigeten vagy és nincsen semmi nálad

a fizikai Testben megmutatkoznának. Ez óriási lehetőség a betegségek megelőzésére, vagy korai kezelésük megkezdésére.

Hogyan őrzik meg a leginkább az ásványi anyagokat, nyomelemeket , mikor, milyen táplálékok segítik az egyes szerveink optimális működését.

  • „ Aroma harmónia ” program – Illat utazás és meditációs kaland különleges kombinációja a Te Testi –Lelki feltöltődésedért
  • Ásványvarázs egyéni program .Nincsen más dolgod, mint pihenni az ásványok között, kellemes zene mellett, vagy az sem baj, ha el is alszol közben, ahogyan sok vendégemmel megesik. Úgy érzed majd, mintha több óra pihentető alvásban lett volna részed. Az ásványok felszabadítanak és feltöltenek.
  • „ Mesél az erdő ” – egész napos program. Természet és önismeret egyben. Ráhangolódás, ellazulás,elmélyülés, feltöltődés csodaszép erdei, természeti környezetben. A program második felében feltárulnak mindenki számára egyértelműen az erdő „válaszai” a hozott kérdéseikre, élethelyzeteikre. Egyénileg is választható program.
  • hogyan lehet teljesen új alapokra építve ( a szokásos menetrendtől eltérve, hisz mindannyian változásban vagyunk,ami ma működik, az lehet, hogy holnap már nem),

egy örömteli, tiszteleten, nagyrabecsülésen, egyenrangúságon, szereteten, szenvedélyen … alapuló, hosszú távon is működőképes kapcsolatot kialakítani, vagy újra felépíteni.

Azt gondolom, hogy Te is érzed, hogy a párkapcsolatok is próbára vannak téve mostanában. Nem igazán kedvelem az afféle oktatókat és anyagokat, hogy „hogyan tartsunk meg egy pasit”.

Én inkább azt tanítom és abban hiszek, hogyan lehessen bárki az a NŐ, akivel, aki mellet a párja, önként, örömmel, szabadon és szívesen él.  Azt hiszem, érted a lényeget.

Ennek első kapcsolódási pontja a fentebb említett „ ( Pár) Kapcsolat – tükör ”  önismereti programom.

 

AKI ELLÁTOGAT HOZZÁM,

megtisztel a bizalmával, annak cserébe

TELJES FIGYELMEMET, SZERETETEMET, TUDÁSOMAT és IDŐMET neki SZENTELVE,

 

a számára lehető LEGTÖBB, LEGJOBB SEGÍTSÉGET adom meg, ami tőlem csak telik. 

 

Itt kérhetsz időpontot hozzám:

 info@egyensulyepito.hu

Telefonon: kizárólag reggel 7-8 között és  este 18- és 20 óra között:

(mert ugye, Te sem szeretnéd, ha telefonálás miatt félbe hagynám a Veled megkezdett munkát)

  06 – 30 /460 – 63 – 35  vagy 06 – 70/534 – 4170  

HARMONIANOIKOR

Nem titkolt vágyam ,

… hogy minél többhölgytársam  megismerje a Teste – Lelke – Szelleme  VALÓDI MŰKÖDÉSÉT és  az ÉLETÜNK ALAPVETŐ TÖRVÉNYSZERŰSÉGEIT.

Ehhez nincsen más út, mint az ÖNISMERET, az ÖNMEGISMERÉS fantasztikusan csodálatos útja. Csak ezek után, mellett érdemes belekezdeni bármibe is az Életminőségünk javítása érdekében.

Ha kellő önismeretre teszünk szert, akkor fogjuk tudni csak tudatosan irányítani az életünket olyan irányba, amerre szeretnénk.

Az önismeret MAGABIZTOSSÁGOT ÉS ÖNBECSÜLÉST ad, ami sajnos elengedhetetlen ahhoz, hogy felkészüljünk mindarra az ismeretlenre, ami vár még ránk.

 

Hogyan működik ez a női kör?  És itt a csavar!

A közösségbe bárki csatlakozhat,

aki magáénak érzi a küldetésemet, eszmeiségemet,szellemiségemet

és kitöltötte az oldal alján a  bemutatkozó lap kérdéseit és elküldte ide:

info@egyensulyepito.hu.

Mindannyian, akik a csapatban vagyunk/leszünk

( köztünk akár Te is) vállaljuk azt, hogy Szívvel – Lélekkel , alázattal adjuk át egymásnak a tudásunkat, tapasztalatainkat, hozzáértésünket. ( Hisz attól, hogy valamiről nincsen papírod, szakmád, attól még lehetsz kiváló abban, de az őszinte tiszta szándék, becsület feltétel ). Ebben a csapatban tanítók és tanítványok is vagyunk egyben. Hisz az Életben mindannyian hatással vagyunk egymásra, akár akarjuk, akár nem.

                   

            AHOGYAN NÁLAM SZOLGÁLTATÁST és tudásanyagokat VÁSÁROLHATSZ, 

annak 3 módja van:

 

Aki akar, az talál…

Azt gondolom, ebben mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő módot, ahogyanTEHET ÖNMAGÁÉRT ÉS A KÖZÖSSÉGÉGRT. Nem jelenti mindez azt, hogy kizárólag ilyen feltételekkel várok jelentkezőket a közösségbe, de ha eddig nem gondolkoztál ezen, szerintem érdemes mindezt fontolóra venned.   Légy hálás, hogy Te ezt megteheted! ÉS MIÉRT NINCSENEK DOLGOK INGYEN? Mert mindennek ára van. Mindannyian szeretnénk megélni, vagy megélhetést biztosítani másoknak is. De nem ez a legfőbb oka. Ha már a fejlődés útjára léptél,  nagyon jól tudod, hogy mit üzensz az Univerzumnak, ha ingyen vársz el dolgokat. A világon minden energia és az  energia mindig az egyensúlyra törekszik. Az adok – kapok – nak mindig egyensúlyban érdemes lennie.
harmonianoikor

 

Miért érdemes csatlakoznod Neked is a közösséghez?

Például, ezért:

  • Választ kaphatsz minden olyan kérdésedre, melyek ott motoszkálnak a fejedben és eddig nem volt módod megkérdezni. (Megteheted ezt majd személyesen, vagy online is, persze)
  • Nem leszel többé egyedül. Ismerős az érzés, amikor :
    • Kezded kívülállónak érezni magadat pusztán azért, mert máshogyan vélekedsz a világról, mint mások ?
    • Ha nem opció számodra, hogy másokat bánts, megalázz, irigyelj, sajnálj, csakhogy bele illj a tömegbe
    • Vagy talán furcsán néznek rád, amiért nem mástól várod, hogy RENDbe tegye az életedet, hanem hajlandó vagy felelősséget vállalni érte Te magad?
  • Új barátokra lelhetsz
  • Elsajátíthatsz új készségeket, szert tehetsz új ismeretanyagokra, tudásra ( Tudod, a jó pap is holtig tanul)
  • Rátalálhatsz az igazi szenvedélyedre, ami új értelmet adhat az életednek, hogy a végén úgy zárhasd e csodás Földi Létet, hogy IGEN, ÉRDEMES VOLT ÉLNEM, értékes volt az életem. Új célok kitűzése mindig fontos az életben. Azonban vannak kritikus időszakok, amikor hajlamos az ember céltalanná válni. Ilyenek például a mikor a gyermekek elhagyják az otthon melegét, vagy amikor valaki nyugdíjba vonul.
  • Hozzád hasonló mentalitású emberekkel találkozhatsz. Olyanokkal töltheted az idődet, akik maximálisan tudják miről beszélsz, milyen nehézségeken mész át, hisz ők is épp abban vannak, vagy már túlléptek azon és szívesen megosztják veled a tapasztalataikat.
  • Szintekkel emelkedik a hangulatod, a közérzeted, kevésbé leszel stresszes, borúlátó. Mindez kihat majd jó irányba az egészségi állapotodra is. Nem leszel többé letargikus, enervált, befásult, akkor sem, ha még taposnod kell azt a „ Mókuskereket”

Megtanítjuk, hogyan tartsd meg , vagy épp szerezd vissza az EGÉSZségedet, hogy MINŐSÉGIBB ÉLETet tudj élni.

Nem tudom Te most hány éves vagy. Egy biztos, akármennyi éved van is hátra e Földi utazásodból, nagyon nem mindegy, hogyan Éled le. Kiszolgáltatva, betegesen , vagy egészségben, tele csodálatosabbnál – csodálatosabb pillanatokat megélve. Szerintem ebben egyet értünk.

 

És, persze az ” ÉNIDŐ ” – det is biztosíthatod a programjaink által.

                                               Egyre bővül majd a kínálat.  Ha velünk tartasz a közös programjainkra, akkor                                      sok szép helyre eljutsz majd Te is, velünk együtt.

Egy szuper jó társaságban.

KELL ENNÉL TÖBB ?

 

 

Vagyis, ha Te is VÁGYSZ EGY HARMONIKUS ÉLETRE ,  …

  • hogy békében élhess önmagaddal
  • elégedett lehessél azzal amit csinálsz
  • mások elfogadjanak olyannak, amilyen  vagy
  • a körülményektől függetlenül is jól érezd magadat
  • párod büszke lehessen rád
  • egészséges és fiatalos legyél
  • időben el tudd végezni a feladataidat
  • legyen időd és energiád önmagadra
  • anyagi biztonságban éljél
  • munkádat elismerjék, megbecsüljék
  • szeretteiddel nagyon jó kapcsolatban legyél
  • elfogadd önmagadat olyannak, amilyen most vagy
  • meleg családi otthont alakíthass ki, ahová öröm hazatérni
  • megvalósítani gyermekkori vágyaidat, álmaidat

Akkor …

Tarts velünk, járjuk együtt utunkat !

 

harmonianoikor

KÖZÖSSÉGEMET AKKOR  is AJÁNLOM NEKED , ha …

  szívesen tartoznál egy olyan közösségbe, ahol mindannyian úton járók vagyunk és ,   … nem szégyellünk tanulni egymástól,
  • ha érdekel, hogy MI MIÉRT TÖRTÉNIK életedben úgy, ahogy,
  • ha érdekel, hogyan – MIKÉNT MŰKÖDSZ
  • ha feltetted életedben ezt a kérdés legalább egyszer magadnak – MIÉRT PONT ÉN?
ha ettől is jobban érdekel az, hogymi az, amit mindebből az ELŐNYÖDRE FORDÍTHATSZ ÉS HOGYAN

Alapelvek a csoporton beül:

Tudatossággal  tartunk egy Szeretetteljesebb világ felé

Ehhez

elfogadás, megengedés, tudatosság, éberség, jelenlét, tisztelet, alázat , döntés, nagyrabecsülés, hála és önazonosság szükségeltetik.

Ami tilos!

Bántás, becsmérlés, sajnálat, panaszkodás, bírálat, kritika, kioktatás, csúnya beszéd, erőszakos nyomulás

Szeretettel várunk a közösségünkbe! Légy részese a mindennapi CSODÁknak Te is !

Természetesen mindez csak a szellemiségét volt hivatott átadni a csoportnak. Amikor taggá fogadunk, megismered, mennyi Csoda vár Téged is és hogyan lehetsz a legnagyobb hasznára a közösségnek és a közösség mennyi mindenben tud majd támogatni téged.

Egyedi vagy, ezt ne feledd!

 

„Te a hegyek magasát, (…) az óceán partjait és a csillagok vonulását CSODÁLOD, DE MEGFELEDKEZEL arról, hogy az emberi léleknél nincs csodálatosabb.” (Szent Ágoston)

„ Senki másnak nincsenek olyan nézőpontjai, sztorijai, élethelyzete, mint pont neked. Más szituációk edzettek és tettek olyanná, amilyen vagy, mást tanultál, más emberekkel dolgoztál együtt, mások a tapasztalataid. … ” (Oravecz Nóra)

„Mert nem láthatod a gyönyörűt magadon kívül, ha nem veszed észre önmagadban.” (Anthony de Mello).

 

Szeretettel várlak/várunk!

Ha mégsem tartasz velünk, ajánlom figyelmedbe a szolgáltatásaimat. A fenti telefonszámokon,vagy  email címen érdeklődj a részletekről Ha semmilyen formában nem szeretnél részese lenni e közösségnek, akkor is

Hálás Szívvel kívánok Csodás napokat Neked és Szeretteidnek!

Ilike ( Kovácsné Balogh Ilona)
Szórólap 5x7 in (1) (1)1

Ki vagyok Én,

aki örömmel venné, ha csatlakoznál hozzá?

Nos, … ” Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére. Olyan ember vagyok, aki leborul az élet titokzatossága előtt, aki nyitott a csodákra, aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez, amit csinál. “

 Aki ismer, annak talán van fogalma róla ki vagyok, látta, mit és hogyan tettem, éltem eddigi életemben. Vagy szeret, becsül és felnéz rám tisztelettel, vagy irigyel, vagy  csak elfogad, de az is lehet, hogy épp nem kedvel. Mindez RENDben van. Én is szerettem, csalódtam, küzdöttem, szenvedtem és persze éltem és örültem, mint bárki más e csodás bolygón. Aztán amikor az ÉLET sorra hozta a leckéket, én is elérkeztem a fordulóponthoz, amikor azt mondtam, hogy többé nem  futok el önmagam és a kihívásaim elől! Nem vagyok hajlandó éveket küszködni, ismételni a köreimet, vagy talán pontosabb, ha azt írom futni, hiszen többségünk élete  egy folyamatos rohanás, a megfelelés kényszerével önmagunknak és másoknak.

Én SZERETNI jöttem erre a Földre, úgy élvezni az ÉLETet, hogy közben önmagamat adom, ami által boldoggá tehetek másokat is. Az élet túl rövid ahhoz, hogy örömtelenül, betegen és egyedül töltsük.

Én akkor, és ott, a gödör alján HOZTAM EGY DÖNTÉST, önmagamért és a családomért.

Eldöntöttem, bárhogyan is volt eddig, mostantól MÁST VÁLASZTOK.

Hogy féltem- e? Igen. Aztán rájöttem,hogy :

 

A bátorság nem a félelem hiánya, sokkal inkább egy döntés, hogy a félelemnél van, ami fontosabb. Lehet, hogy a bátrak nem élnek örökké, de aki óvatos, egyáltalán nem él.”

Így bele vágtam egy új életbe, miközben még én is a „taposómalomba” jártam.

Ez volt, életem legjobb döntése. Most azért invitállak ebbe a női körbe, hogy számodra ne legyen ilyen rögös és hosszú az út.

Gyere, válassz minket útitársadul!

 Mesélj magadról, engedd, hogy megismerjelek!

>>>      BEMUTATKOZÓ – LAP, amellyel kérheted felvételedet a közösségbe:         <<<

  1. Szeretném megkérdezni, hogy amikor olvastad/hallgattad a soraimat, mi jutott először eszedbe azzal kapcsolatban, hogy Te és én milyen közös dolgot alkothatnánk, vagy, hogyan, mivel kapcsolódhatnál a közösségünkhöz?
  2. Hajlandó lennél – e, a tudásod, (a hobbid, ami szenvedéllyel tölt el) egy részét megosztani az érdeklődőkkel?
  3. Ha szolgáltatásban dolgozol, használsz-e bio, illetve természetes alapanyagokat? (Persze, lehet, hogy ez a kérdés neked nem releváns, akkor hagyd ki, kérlek)
  4. Mi a Te erősséged, különlegességed, ami másoktól megkülönböztet? Mit gondolnak ez ügyben rólad mások? Te is egyetértesz velük?
  5. Van-e olyan dolog az életedben, ami mára a szenvedélyed lett, netalán van róla anyagod készen, amiben a bemutatkozásod mellett valamilyen témában „oktatod” az érdeklőidet? Ha igen, mi a témád és mennyiért adod az anyagodat? Online, vagy offline teszed – e ezt? Van – e időtartama az anyagodnak(pl.X hetes kurzus…)És nem gond az sem, ha nincsen.
  6. Mi a legfőbb álmod? Vedd elő kérlek a rég porosodó álmaidat is. Én nagyon hiszek a közösség erejében. Nem számít, hogy eddig hol voltál, mit csináltál – ha a helyeden vagy,- álommegvalósító vagy –  az persze szuper, gratulálok! A lényeg szerintem, hogy merjünk és tudjunk bármikor újratervezni, újat alkotni, életkortól, körülményektől függetlenül.
  7. Mivel foglalkozol legszívesebben a szabadidődben? Ne csak eget rengető divatos tevékenységekre gondolj! Tudod, a legegyszerűbb dolgok, a legnagyszerűbbek.
  8. Vagy-e valamilyen egészség rendszernek elkötelezett tagja, vagy használsz-e ilyen rendszerekből termékeket? Ha igen, melyik rendszerből? Ez nem előny, nem hátrány, egyszerűen azért kérdezem, hogy lássam, milyen formában tudnánk a leghatékonyabban együttműködni a közösségben. Tagja vagy- e más közösségnek, ha igen (és nem titok) melyiknek? Mit szeretsz benne? Mit utálsz benne, ha van ilyen?
  9. Te mit teszel a Testi – Lelki – Szellemi jóllétedért? És mi az, ami az előző kérdésben feltett kérdéskörben + párkapcsolat + munka, hivatás, számodra kihívás, nem tudod, hogyan oldhatnád meg, vagy csak szeretnéd máshogyan csinálni, mint eddig tetted, de fogalmad sincsen, hogyan kezdj hozzá?
  10. Mi a foglalkozásod jelenleg?
A bemutatkozásodat légy szíves ide küldd: info@egyensulyepito.hu Tudom, sok volt a kérdés, várok türelemmel.

Köszönöm szépen, csodás , Fénnyel teli napokat Neked és Szeretteidnek!

Ilike